Oldal kiválasztása

Beton recept, 3 tipp, amire figyeljünk

Ha valakinek bármilyen dologra, megvan a megfelelő „receptje”, akkor az azt jelenti: tudja rá az igazi megoldást.

Vegyük például a szakácskönyveket. Ott mindenekelőtt leírják, milyen hozzávalóból pontosan mennyi szükséges, majd pedig, hogy ezeket hogyan, mikor tegyük össze. Végül pedig, hogy milyen módon készítsük el a tökéletes végeredményhez.

Ezek alapján nézzünk meg egy nagyon rövid és leegyszerűsített betonreceptet.

Beton recept, sóder, cement, víz megfelelő arányban

Hozzávalók:

  • 3/4 rész szilárd alkotóelem, más néven „sóder”
  • 1/10 rész kötőanyag, ami a szilárd részecskéket összetartja, azaz „cement”
  • 1/5 rész folyadék, amellyel ezeket elvegyítjük – vagyis inkább azért, hogy elősegítsük a ragasztóanyag megkötését
  • + „ízesítés ízlés szerint”: egyéb kiegészítő adalékanyagok, melyek a beton minőségét az elvárásokhoz alakítják

Elkészítés:

Keverd össze jól az alapanyagokat, ízesítsd megfelelően, majd várd meg, míg megköt. Ezalatt gondosan ügyelj arra, hogy a betont ne érje semmi erősebb behatás, és védd a környezeti tényezőktől.

Ezután pedig használd kedvedre – ha jól csináltál mindent, akkor akár hosszú-hosszú éveken át.

Beton recept: Beton simítása

Beton recept: Beton simítása

Beton recept: azért bonyolultabb a főzésnél

Persze azért valójában nem ilyen egyszerű a helyzet. Nyilván nem véletlen, hogy a jó és adott feladatra megfelelő betont szakemberek állítják elő. Persze ha csak kevés betonra van szükségünk, nem túlzottan kényes feladatra, akkor magunk is elkészíthetjük a megfelelő betont. De azért nem árt néhány dolgot szem előtt tartani a megfelelő betonrecept kapcsán. Ilyenkor ezekre érdemes figyelni.

Beton recept, a megfelelő arányok betartása nagyon fontos.

Beton recept, a megfelelő arányok betartása nagyon fontos.

  1. A beton alkotórészeinek megfelelő aránya

A fentebb megadott receptben a beton összetevőinek arányai azért meglehetősen általánosítva lettek megadva. Azt, hogy pontosan miből mennyi kell, elsősorban az fogja meghatározni, hogy pontosan milyen célra szánjuk az elkészített betonfelületet.

Amire viszont mindenképpen érdemes figyelni: kerüljük el a túlvizezést! Igyekezzünk maximum annyi vizet használni, ami a minimum ahhoz, hogy a cement megkössön. Ezt úgy lehet legkönnyebben elérni, hogy addig adagoljuk bele a vizet, amíg még nem folyik szét a keverék.

  1. A sóder szemcsemérete

A sóder alapból többféle különböző méretű szemcsékből áll. A nagyobb méretek a szilárdságot segítik elő, a kisebb szemcsék viszont kitöltik az űrt a nagyok kavicsok között keletkező réseket. (Van, aki így határozza meg a sódert: homok és kőzúzalék.)

Amire fontos figyelni: ne kerüljön szerves anyag/agyagrög a sóderbe, mert azt a cement nem köti meg rendesen. Így ha megterhelik, eltörhet.

  1. A cement megkötése egy életen át tart

Valójában persze mintegy 28 nappal a kikeverés után már 90%-ban megköt a cement a betonban. Ez a folyamat már a bedolgozási idő alatt megindul.

Figyeljünk rá: felhasználás előtt semmiképpen ne érje a cementet víz, különben megkezdődik a kötési folyamata!

További érdekességeket tudhat meg blogoldalunkon. Ha konkrét építkezési elképzelései vannak, forduljanak hozzánk bizalommal!