Betonozás zsalu nélkül? Ez egy igen ritka helyzet. A legtöbb betonozást ugyanis lehetetlen zsalu nélkül elvégezni. Illetve még az is előfordulhat, hogy lehet betonozni zsalu nélkül – ám ebben az esetben ne nagyon számítsunk túl jó végeredményre.
Betonozás zsalu nélkül – miért nem biztos, hogy kihagyható?
Mindenekelőtt szögezzük le: a betonozás és vasbeton szerkezet készítésének egyik legfontosabb építési eszköze (azaz építési segédszerkezete) a zsaluzás. Egy-két kivételtől eltekintve gyakorlatilag minden fontosabb betonozási munkálatnál – így egy átlagos kertes ház esetében is – szükség van a zsalura.
Hogy miért? Könnyen megérthetjük akkor, ha tudjuk, hogy mit is jelent tulajdonképpen a zsaluzás, és mire szolgál a zsaluszerkezet az építkezések során.
Betonozás zsalu nélkül – milyen célt szolgál a zsaluzás?
A zsalu fő funkciója röviden összefoglalva viszonylag könnyen elmagyarázható: az a lényege, hogy „ráncba szedje” a betont. Mit jelent ez pontosan:
- segít abban, hogy a még képlékeny, alakulóban levő beton az eredetileg tervezett formájában szilárduljon meg;
- az előre meghatározott módon megadja a majdani kész betonszerkezet geometriáját mind erőtani, mind gyártástechnológiai, mind esztétikai szempontok alapján.
A zsalu segítségével továbbá a beton felülete is alakítható: a zsalu meg tudja határozni az elkészült betonfelület tagolását is.
A zsalu tehát egyrészt a valóban stabil, időtálló, tartós, a tervezett szerkezetnek megfelelő végleges formáját adja meg a betonnak. Másrészt a fontos szerkezeti célok mellett a kész betonfelület esztétikus megjelenésében is segíthet.
Betonozás zsalu nélkül: a ritka kivétel, amikor a zsaluzás elhagyható
A fentiekből tehát talán látszik, hogy a zsalu és a zsaluzás folyamata a legtöbb esetben nem igazán spórolható meg. Ám mégis találkozhatunk olyan esettel, amikor megoldható a betonozás zsalu nélkül. Ez a ritka kivétel pedig a sík betonalapozási technikák között lelhető fel, és nem más, mint a sávalapozás.
A sávalapozás esetében a következő esetekben nincs feltétlenül szükség a zsalura:
- ha a talaj, melybe a sávalap kerül, megfelelő szilárdságú, azaz az alapozási sík felett is stabil;
- valamint ha az alaptest, amit a betonból megvalósítani szeretnénk, olyan alakú, hogy oldalsíkjai nem ferdék (vagyis a keresztmetszete trapéz alakú).
Ilyenkor arról van szó, hogy az árok két oldala, amibe a betonalap kerül, a bele kerülő betonalap határa is egyben.
Betonozás zsalu nélkül: néha nemhogy elengedhetetlen; az sem nem mindegy, ki csinálja
A következő, otthoni betonozási munkák egyik elengedhetetlen része a zsaluzás:
- lépcsők, feljárok betonozása;
- járdák betonozása;
- a fentieken kívüli betonalapok kiöntése.
Ezeknél komolyabb betonozási munkálatoknál (pl. falak, födémek, gerendák, oszlopok) viszont nemhogy nem lehetséges betonozás zsalu nélkül – de inkább végeztessük szakemberrel!
Ha pedig szakember, szakértelem: betonozz.hu. Várjuk hívását!