Oldal kiválasztása

Az építkezés egy meglehetősen bonyolult, összetett munka. Bárki, aki belevág, alaposan át kell gondolnia, mit szeretne, majd utána kell járnia, hogyan valósíthatja meg azokat.
Betonozás nélkül nemigen lehet elképzelni egy építkezést. Hiszen alapozásra minden építménynek szüksége van, legalábbis akkor, ha kellően stabil, időtálló épületet szeretnénk létrehozni. Nagy segítségünkre lehet, ha a betonpumpa kölcsönzés lehetőségeit is ismerjük. Cikkünk ebben lesz most segítségre.

Betonpumpa kölcsönzés – mi is az a betonpumpa?

A szükséges betont el kell juttatni az építkezési területre, majd megfelelő módon szét kell teríteni.
A betonról tudni érdemes, hogy felhasználás előtt az nem szilárd, és bár nem is teljesen folyós, de képlékeny. Ennek következtében lehetőség van arra, hogy csakúgy, mint a folyadékokat, egy pumpa segítségével juttassuk el a végső helyére. Ebben segít nekünk a betonpumpa, ami még betonszivattyú vagy pumix néven is ismert.
A betonpumpa tulajdonképpen egy speciális tehergépkocsi, amelyen található egy hosszú, mozgatható cső. Ennek egyik vége kerül a betont szállító járműbe, a másik végét pedig oda lehet pozícionálni, ahova a betont teríteni kívánjuk.

Betonpumpa kölcsönzés, Beton - Dimenzió

Betonpumpa kölcsönzés, Beton – Dimenzió

Betonpumpa kölcsönzés – mire jó a betonpumpa?

A betonpumpa elsősorban abban az esetben nélkülözhetetlen, amikor egy épület emeletére kívánjuk bedolgozni a betont. De földszinti munkák esetén is igen hasznos lehet. Ugyanis ebben az esetben is jóval kevesebb idő, energia és munkaerő kell a munka elvégzéséhez. Ezen kívül a végeredmény minősége is sokkal jobb lehet, mivel jóval homogénebb felületet képez, mintha ugyanezt házi keveréssel próbálnánk elérni.

A betonpumpa használata különösen előnyös a következő esetekben:

  • nehezen megközelíthető helyszín;
  • a helyszínen rövid idő alatt nagy betonmennyiség bedolgozására van szükség;
  • a beton szállítása manuálisan túl bonyolult
    • vagy túl hosszadalmas lenne;
  • a megrendelő félti a ház körüli részt és a kertjét.

Betonpumpa kölcsönzés – betonpumpa méretek

A betonpumpa esetében a cső (gém) kinyúlásának hossza a legfontosabb. Ezek lehetnek:

  • 23 m
  • 29 m
  • 32 m
  • 36 m
  • 44 m
  • könnyűbetonos

A pumix alapvetően rövidebb méretekkel rendelkezik, ott általában 24 vagy 28 méter hosszú.

Betonpumpa kölcsönzés, Beton - Dimenzió

Betonpumpa kölcsönzés, Beton – Dimenzió

Betonpumpa kölcsönzés – a bérlés várható költségei

Fontos tudni, hogy a betonpumpa bérlésének költsége két részből áll össze:

  • egy alapdíjból
  • és egy óradíjból.

Az óradíj a betonpumpa használati idejének költségét jelenti, az alapdíj pedig minden egyéb járulékos költséget (például csőtelepítés) tartalmaz.

Ebben a díjban viszont magának a betonnak a helyszínre juttatása nincsen belekalkulálva.

Építkezésbe fogott? Forduljon hozzánk bizalommal! Tekintse meg árlistánkat, vagy kérdés esetén hívjon minket vagy írjon nekünk!