Oldal kiválasztása

A beton az építkezés szempontjából az egyik legcsodálatosabb találmány. Kevés ennél sokoldalúbb, rugalmasabban kezelhető időtállóbb építőanyag létezik a betonon kívül. Olyannyira, hogy még akkor is, ha valami baja lesz a betonunknak, a problémát nem mással orvosoljuk,mint betonnal, megoldás lehet a betonra betonozás.

Betonra betonozás: mikor alkalmazzák?

Bár a beton kifejezetten időtálló, mégis – főleg, ha nem megfelelően történt az utókezelése – előfordulhat, hogy károsodik.

A beton károsodásának okai elsősorban a kedvezőtlen időjárási körülmények:

  • fagy,
  • eső,

által okozott problémák. De az is előfordulhat, hogy nem megfelelő használat vagy a karbantartás hiánya eredményezi. Ilyenkor a betonon megjelennek figyelmeztető tünetek: a beton felülete porózussá válik, illetve néhol megrepedezik.

Betonra betonozás

Az így károsodott betonnal kétfélét tehetünk, ha a felületet a későbbiekben is használni szeretnénk.

  1. Kicseréljük a teljes betont

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy fel kell törni és elbontani az egész betont, majd helyette teljesen új betonozással helyrehozni a tönkrement felületet.

Nyilvánvaló, hogy ez anyagilag nem túl előnyös, és ráadásul rengeteg munkával, idővel, energiával jár.

  1. A meglévő betonfelület javítása

Ilyenkor a régi betonfelületre egy új javítóréteg kerül, amit a szakmában úgy emlegetnek: a betonra betonozás esete forog fenn. Ez amellett, hogy könnyebben kivitelezhető és a pénztárcánk számára is kedvezőbb, más okokból kifolyólag is népszerű megoldás. A legtöbb esetben ugyanis nem a teljes régi betont éri a károsodás, hanem inkább csak a felületét. Így a korábban leterített betonnak nem az egésze vész kárba.

Betonra betonozás

Betonra betonozás: hogyan történik?

A fentiek alapján talán ki lehet találni, hogy a betonra betonozás elsősorban kültéri betonfelületek javítása esetében merülhet fel.

Hogyan történik pontosan a betonra betonozás a károsodott betonfelületek javítása során?

  1. A meglévő beton károsodott részének eltávolítása

Amennyiben a beton károsodása abban nyilvánul meg, hogy porlik, könnyű a dolgunk. Ez esetben ugyanis viszonylag könnyű eltávolítani a nem szükséges maradványokat.

Ha viszont a beton felülete repedezett, akkor vissza kell bontani a meglévő betont, egészen addig, amíg már nincsenek sérült részek.

  1. A betonozandó felület teljes megtisztítása

Mielőtt belekezdenénk a betonra betonozásba, a felújítandó betont meg kell tisztítani. El kell távolítani a felületéről minden szennyeződést, port és vegyszert. Fontos, hogy a betonozandó felület kellőképpen szilárd legyen.

  1. Tapadóhíd felvitele a betonozandó felületre

Ahhoz, hogy a régi betonhoz az újonnan felvitelre kerülő beton megfelelőképpen tapadjon, előbb fel kell vinni egy másik réteget. Ezt a kitöltőanyagot nevezik tapadóhídnak.

  1. Az új betonréteg felvitele

A régi betonra betonozásnál az új beton felvitelének lépései gyakorlatilag megegyeznek az általános betonozás szabályaival. A megfelelő utókezelés ilyenkor is rendkívül fontos!

Hasznosnak találta cikkünket? Olvasgassa a többit is, kérdés esetén pedig forduljon hozzánk bizalommal!