Oldal kiválasztása

Vasalt beton – ami nem egyenlő a vasbetonnal

Érdekes módon a betonozás egy olyan terület, ahol könnyen előfordul, hogy hasonlóságok miatt kissé összekeverednek a fogalmak. Nem mindegy például, hogy mixerbeton vagy betonmixer, de az sem, hogy betonmixer vagy betonszállító mixer.

Ugyancsak hasonló a helyzet a “vasbeton” és a “vasalt beton” kifejezésekkel, a kettő ugyanis nem egyezik meg. Az első egy speciális betonfajtára utal, míg a második tulajdonképpen “sima” beton, csak egy kicsit megerősítve.

De nézzük meg egy kicsit részletesebben is a kérdést.

Vasalt beton – mit jelent, hogy a beton vasalva van?

Vasalt beton – mit jelent, hogy a beton vasalva van?

A vasalt beton általában a betonszerkezet némi vassal való megerősítését jelenti. Ilyenkor a még nem megszilárdult, képlékeny betonanyagba vasbetéthálót tesznek. Ezt elsősorban olyankor alkalmazzák, ha a készülő betonlemezt sávalapnak kívánják használni. Érdekes módon erre mondják azt, hogy a betonszerkezet “gyengén vasalt”. Ezen kívül minden esetben, amikor az építkezés aljzata nem megbízhatóan stabil. Ezzel szemben most lássuk, mit jelent akkor az, hogy vasbeton.

A vasbeton a betonacél (nem vas!) és a beton együttdolgozó szerkezetként való megépítése, például födém vagy gerendaszerkezet. A kétféle anyag kombinációja azért nagyon előnyös, mert egymást erősítik. Tulajdonképpen el lehet mondani róla, hogy a vasbeton szerkezet “csontvázát” adja a betonba épített acélszerkezet. Ehhez pedig a körülötte levő beton adja az “izomtömeget”. Ilyennel legtöbbször beton házalapoknál találkozunk, de megtalálható a vasbeton falakban, áthidalókban, födémekben és koszorúkban is.

Ezek után tulajdonképpen elmondható, hogy a vasbeton úgy készül, hogy vasalva van. De a fő különbség abban rejlik a két fogalom között, hogy nem minden esetben fedi egymást a kétféle halmaz. Azaz nem minden vasalt beton vasbeton, ellenben minden vasbetonról elmondhatjuk, hogy vasalva van.

Vasalt beton – mit jelent, hogy a beton vasalva van?

Vasalt beton – hogyan történik a beton vasalása?

A beton attól lesz igazán tartós, ha a vasalása kétféle módon történik:

  • hosszanti vasalással és
  • keresztvasalással.

A hosszanti vasalás a fontosabb, mivel erre hárul tulajdonképpen a fő tartófeladat. Ezért erre külön számítások vannak, melyeket a várható terhelés alapján kalkulálnak ki.

A keresztvasalás szerepe elsősorban oszlopoknál, gerendáknál lényeges. Ezeknél a hosszanti vasalást kiegészítik az úgynevezett kengyelvasakkal. Ez rögzíti a hosszanti vasalást, valamint átveszi a nyírófeszültség miatt létrejövő terhelést.

A vasbeton vasalásakor, amikor tető-, födém- és alaplemezek, betonpadló építéséről van szó, hegesztett acélhálót szoktak használni.

Hasznosnak találta cikkünket? További érdekes tartalmakat talál itt. Amennyiben pedig építkezéshez keresi a megfelelő vállalkozást, keressen minket bizalommal!