Ha egy lakóház alapjáról van szó, akkor nincsen szükség rá, de olyan esetekben, mikor a betont húzófeszültség is érheti, nélkülözhetetlen. Cikkünk a vasbetont mutatja be, és azt, hogy miért fontos az alkalmazása, a vasbeton vasalás.
Vasbeton vasalása – milyen erők érhetik a betonszerkezeteket?
A betonból készült szerkezeteket három fő erőhatás érheti:
- nyomóterhelés,
- húzófeszültség,
- nyírófeszültség.
A beton esetében elmondhatjuk, hogy rendkívül jól viseli az elsőt, a nyomóterhelést (azaz meglehetősen jó a nyomószilárdsága). A másik kétféle terheléssel szemben azonban már sokkal kevésbé ellenálló. Ezért olyan esetekben, amikor a felhasznált betonanyagot húzó- és nyírófeszültség is érheti, valamivel ki kell egészíteni, hogy ellenállóbb legyen. És ekkor kerül képbe a beton vasalása.
Beton vasalása által jön létre a vasbeton
Ha például magasabb oszlopok, tartógerendák, födémszerkezetek építéséhez használunk betont, akkor a szerkezetet bizony már húzófeszültség is fogja érni. Ahhoz tehát, hogy funkcióját megfelelően be tudja tölteni, meg kell erősíteni egy másik anyaggal, ami nem más, mint a betonvas.
A betonvas vagy betonacél az a fémanyag, amit arra használnak, hogy betonba öntve megnövelje az így keletkezett szerkezet húzószilárdságát.
Az így keletkezett anyagot hívják vasbetonnak, ami tehát betonból és a betonba ágyazott acélbetétekből álló építőanyag.
Az acél egyébként mind a nyomó- mind a húzóerővel szemben ellenálló anyag. Ám nem lenne túlzottan gazdaságos, ha csak ezt használnák az építkezés során. Így aztán a beton és az acél ötvözésével egy olcsó, de ellenálló hibridanyag jött létre.
Vasbeton vasalás: a kellemes és hasznos ötvözése
Látható tehát, hogy a két anyag egyesítésének köszönhetően mindkettő tulajdonságai tudnak érvényesülni a használat során. Mi az oka annak, hogy ilyen jól tudnak együttesen funkcionálni? A két fő magyarázat a következő.
- A két anyag, a beton és a vas egymással tökéletes kötést alkot. Ez annak köszönhető, hogy a beton a megkötésével szilárdan tartja a benne levő acélt.
- A beton és az acél hasonló mértékben tágul a hőmérséklet emelkedésével, mivel azonos a hőtágulási együtthatójuk.
A vasbeton vasalás előnyei
Nem véletlen, hogy a vasbeton az egyik legelterjedtebb építőanyag a világon, hiszen számos előnye van.
- Ahogyan már korábban említettük, kedvező áruk miatt az építési költségek racionalizálhatóak.
- Az egyéb szerkezetekhez képest stabilabbak.
- Könnyű elérhetőség, egyszerű szállítás.
- Változatos és egyszerű alakíthatóság az igényeknek megfelelően.
- A vasbeton szerkezetek tűzállóbbak, mint az egyéb szerkezetek.
- Nem igényel különlegesebb kezeléseket, maximum a sózás ellen érdemes védeni a vasbeton szerkezeteket.
További kérdései vannak? Keressen minket, a betonozás szakértőit!