Mitől jó a beton?
Az építőiparban dolgozók számára a beton valami olyasmit jelenthet, mint a többi egyéb halandónak a mindennapi vajas kenyér. Azok, akik nap mint nap ezzel az anyaggal dolgoznak, tisztában vannak vele, hogy az építkezéshez a beton a legoptimálisabb anyag. De vajon mitől jó a beton?
A kérdést kétféleképpen lehet megközelíteni.
Az egyik oldal, hogy a beton egy olyan építkezési anyag, amivel nagyon jó és könnyű dolgozni, mert így lett kifejlesztve.
A másik pedig, hogy a betonépítmény kiválóan és hosszú ideig tudja kielégíteni azokat az igényeket, melyek céljából megépítették. De csak akkor, ha megfelelő módon történt a kezelése!
Nézzük meg egy kicsit részletesebben ezt a két aspektust.
Mitől jó a beton – mert pont olyan, amire szükségünk van
Miért könnyű a betonnal dolgozni? Azért, mert a szakemberek, akiknek a betonanyag összetételének meghatározását köszönhetjük, figyelembe vették, hogy minél rugalmasabb legyen a felhasználása. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a beton, amikor elkezdjük beépíteni, akkor még képlékeny a halmazállapota, és így bármilyen formára alakítható. Talán nem is szükséges különösebben részletezni, de gondoljunk csak bele, mit jelent ez pontosan. Azt, hogy sokkal egyszerűbb így a kívánt területen pontosan/egyszerűen lefektetni, mint ha az adott formájú/méretű, szilárd építőanyagot kellene „formára faragni”.
Ráadásul a betont már alapanyagként „személyre”, azaz munkára lehet szabni. Ha már pontosan tudjuk, milyen célra, hogyan kívánjuk felhasználni a betont, kiválaszthatjuk azt a fajtáját, ami a számunkra leginkább megfelel. Ez a beton receptúráját fogja meghatározni, vagyis a beton elkészítéséhez szükséges keverési arányokat – amitől pont olyan lesz, amilyet szeretnénk.
Mitől jó a beton – mert pont úgy bánnak vele, ahogyan kell
A beton viszont csak abban az esetben tudja teljesíteni a vele szemben támasztott elvárásokat, ha a megfelelő kezekben van. Méghozzá a kezdetektől a végig, azaz az összeállításától az utókezelésig. Mely folyamatokat jelenti ez pontosan?
- A feladat és igények pontos felmérése, melyek alapján a szükséges betonminőség és -mennyiség meghatározása.
- A megfelelő minőségű és mennyiségű beton megrendelése.
- A megfelelő képlékenységű beton szakszerű kiszállítása a hozzávaló megfelelő szállítójárművekkel.
- A kiszállított beton megfelelő eszközökkel történő kiterítése.
- A kiterített beton megfelelő utókezelése.
Ezek alapján látható tehát, hogy a beton mint alapanyag kiválóan alkalmas lehet építési céljainkra – abban az esetben, ha szakember felügyeli. Ha minket választ, jól fog járni: garantált minőségű alapanyagainkkal, gépjárműparkunkkal és professzionális munkatársainkkal garantáljuk a tökéletes végeredményt. Mert mi tudjuk, mitől igazán jó az a beton…